banner.jpg

PipaBolt

Nagyker árak, közösség, tiszta forrás

Churchwarden

ChurchwardenA churchwarden szó jelentése: egyházközségi elöljáró, presbiter. Egy igen régi pipaforma, még I. (Tudor) Erzsébet korabeli. Nevét állítólag onnan kapta, hogy a XVIII. századi Angliában, nem tiltották a templomokban a dohányzást, s a presbiterek kidugták a templomablakon a pipájukat, így füstöltek. Az első változatai agyagpipák voltak, melyeket csak rövidebb szárral tudtak készíteni, s azok is törékenyek voltak. A forma a gyökérpipák megjelenésével kapott új értelmet. Így már jó hosszú szárat kaphatott, remekül lehűtötte a füstöt, megkötötte a párát és nagyszerű pihenést kínált. A churchwarden forma megőrizte történelmi formáját és feladatát. Változatos fejformával, de legalább 12 cm, vagy hosszabb, legfeljebb quarter-bent szárral készül. Valójában bármelyik pipából csinálhatunk churchwarden-t, egy hosszabb szár applikálásával, mint azt egyes gyártók meg is teszik, eleve két szárat adván a pipához.
BÁRKI regisztráció NÉLKÜL IS tud vásárolni.
Első vásárlását követően létrehozzuk fiókját, ahol követheti rendeléseit, hozzászólhat a termékekhez, valamint jelentős kedvezményt adunk.
Ám ha már vásárolt tőlünk akkor Bejárat itt (olcsóbb!)
pipák - filter - tömködő - gyújtó - tisztító - hamus - tartó - táska - dohánytartó - flaska - kés